Kik vagyunk?

Bemutatkozik a Galgamenti Művészek Egyesülete (GME)

A GME civil kezdeményezésre alakult 2004-ben. Fő célként az egyesülethez tartozó írók, költők, kézművesek és képzőművészek baráti és szellemi kapcsolatainak szervezését tűzte ki. 2015 nyarán a közgyűlés új tagokkal kibővülve megújult vezetőséggel kívánja felhívni a figyelmet a Galgamenti településeken tevékenykedő művészek munkájára. Programjaink segítségével mindenki számára elérhető módon kívánjuk a művészet és néphagyományok szellemi és erkölcsi értékeit eljuttatni. Tevékenységünk célja, hogy - ebben a felgyorsult a fejlett technológia miatt határokat nem ismerő világban - a közvetlen közelünkben lévő, valamint eleinktől származó szépség, a művészet és a néphagyomány az emberek életében több időt és figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy a művészek és művészetek segítségével a generációk között egyre növekedő távolságot is csökkenteni lehet. Szeretnénk, ha programjaink által a résztvevők kilépjenek néhány órára ebből a rohanó világból és egymásra figyelés vegye át a fő szerepet. Az időt visszapörgetve egy autentikus környezetben -gyermekek, szülők és nagyszülők-, szakképzett játszóházvezetők, mesemondók zene és táncpedagógusok irányítása mellett, meghívott előadók segítségével ismerhetik meg a nagyszülők szokás és hiedelemvilágát, illetve nyújtanak betekintést művészetek csodás értékeibe. Tagjaink között tudhatunk a régióból számos festőművészt, szobrászt, költőt, zenészt, mesemondót és táncost, és természetesen szívesen látunk minden új tagot aki céljainkat támogatni kívánja.

Kategória: