Honismeret és művészet a nyári táborban

Vizsolyi

2017 júniusában különleges szakmai tábor valósult meg egyesületünk székhelyén, a Csűrdöngölő Alkotó és Rendezvényházban. A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága pályázati támogatásával Honismereti és Művészeti Tábort hirdettünk, amely során az ifjúsági és fiatal felnőtt korosztályból származó, számos településről érkezett résztvevők öt napon át mélyedhettek el a komplex tematika alapján összeállított programban.

 

 

 

Faragas lanyok

A program gerincét a hagyományos kézműves tevékenységek adták, amelyek közül kiemelkedtek a Koltai László és Mezőfi Zsuzsanna szobrászművész páros által vezetett fafaragó foglalkozások. A  vésővel történő faragás célja Galgamenti motívumok fafelületen történő megjelenítése és plasztikus formák faragása volt. Mesterségbemutató gyanánt rönkfaragást láthattunk, amelyet a vállalkozó kedvű résztvevők saját farönkön azonnal ki is próbáltak. A nagy élményt nyújtó alkotó munkát agyagozás és gyöngyszövés foglalkozások követték a mozgalmas hét során, amelynek fogásait Kántor Szilvia fazekas, népi játszóház vezetőtől leshették el a résztvevők.

Tambura bemutato

 

A honismereti programelemek tekintetében ősi magyar hangszerrel, a tamburával ismerkedhettünk Szénási Gábor turai tambura készítő jóvoltából, aki beavatott minket a tervezés, az alapanyag választás és az eszközhasználat titkaiba, valamint a készítési módszerekbe. A fiatal hangszerkészítő nagy hatással volt közönségére kitartó munkájával, reményteli terveivel. Hasonló kulturális élményt nyújtott a résztvevők számára Bukovics János mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja Palócföldről származó népmeséivel. A környéken, sőt országszerte ismert mesélő saját gyűjtéseiből válogatott, természetesen a maga ízlése szerint alakítva, szőve a mesék fordulatait.

Mesterségbemutatóban és honismereti előadásban volt részünk a Vizsolyi Biblianyomtató Műhelynek köszönhetően is: a pajtában felállított korabeli, fából ácsolt nyomdagépen kipróbálhattuk, milyen fáradságos munkával sokszorosították hajdanán a Biblia lapjait. Mindezt a Vizsolyi Biblia háttér történetének Interaktív, a résztvevőket is bevonó elbeszélésével gazdagította a mára felújított nyomda vezetője.

Koronazasi ekszerek

Megcsodálhattuk a Dáma Kapu Júlia és Lovag Kapu Károly által készített, a Gödöllő-Máriabesnyői Római Katolikus Bazilikában felszentelt, kivételes festett, kovácsoltvas alkotást, a Magyar Koronázási Ékszerek és Jelvények másolatait, amelyek csak ritka alkalmakon kerülnek a nagyközönség elé.

A Szent László Haditorna Egyesület „A honfoglaló magyarok élete és eszközei” című előadással és íjász bemutatóval érkezett. Az íjászat kipróbálása természetesen nagy népszerűségnek örvendett a résztvevők körében.  Hogy gasztronómiai élményeknek se maradjunk híján, hagyományos birkagulyás főzés követte a programot.

Az együtt töltött napok alatt új ismeretségek, barátságok köttettek mind a résztvevők, mint a közreműködő művészek, előadók között.

A tábor szervezői ezúton mondanak köszönetet a megvalósításban részt vevő művészeknek, kézműveseknek, előadóknak, hogy betekintést adtak tapasztalataikba, megosztották tudásukat és alkotó élményeiket a résztvevőkkel. Köszönjük a diákoknak, fiataloknak, gyermekeknek az aktív részvételt. A következő évre különleges témájú tábor megvalósítását tervezzük, hasonlóan az ideihez.

A Szervezők